1 cél | 2 ember | 3 kerék | 4 kontinens | Engedd meg, hogy elkalauzoljunk a világ legkülönbözőbb pontjaira! Üdvözlettel: Kozma Gizella és Pulay Sándor!
Az út Aiméréig vissza 200km szerpentin, abból talán 10km egyenes. Ez
azért lényeges mert az első gumijainkat már leradíroztuk, már ami
egyáltalán volt rajta. Gumit meg itt nem kapunk. Az utak Indiához
képest jobbak, de jónak semmiképpen nem nevezhető. Tele kátyúkkal,
földcsuszamlásokkal. Az utak sárosak, ezért naponta többször is lemossuk
a bogarunkat, viszont akkora por van alig lehet szétlátni. Mivel a
hegyekből nagyon sok patak folyik ki, nem kell messze menni a vízér.
A táj szerintünk itt Floreszen a legszebb, még véleményünk szerint,
Balinál is szebb.
Csak az emberekkel van a probléma, mert borzasztóan kíváncsiak.
Mindent összetapogatnak, nyomkodnak, beleülnek, tekergeti a
kormányt,Tükröt elhajlítgatja és nem érti ha rászólunk hogy ezt nem
kellene. Egy az egybe India és Pakisztán. Vettünk a telcomseltől mobil
netet hogy bármikor tudjunk netezni, de sajnos csak a nagyvárosokba
működik. A Sanyi azért másutt is megpróbálja újra, és újra.
Megérkeztünk Aimere-be,elég gyorsan megtaláltuk a kompkikötőt. Hát én
ezt a falut, nagyvárosnak képzeltem,de még a vöröshagyma beszerzése is
komoly gondokba ütközött. Itt is mint utunk során Indonéziába, csak
minden 30-40km-után találtunk hideg vizet, vagy hideg üdítőt. Leltünk
viszont egy elfogadható szállást, tele növényekkel. Viszont víz,
villany itt is állítólag este 6-kor lesz, de ezt akkor hiszem ha
látom. Itt a szigetvilágba az áramszolgáltatás korlátozott. Az autókat
állandóan, azaz minden este mossák,rengeteg vízpazarlás.
A kompkikötőbe nem mertünk letáborozni, mert tele van már
teherautókkal, és a lerohanástól irtózunk. Az ürge mellé állt a
velónak, és elkezdte az ablak gumit kibontani,na még az kell hogy
kiessen az ablak, jól rá is vágtam a kezére. Mert rájöttem ha csak
szólok,akkor keres más szétszedni valót, de ha jó erősen rávágok a
kezére elkezd mérgesen közeledni felém, hogy én a nő ezt hogy mertem
megtenni, de én is lépek felé a finom nézésemmel, és így
meghátrál. Reggel indul állítólag a komp hétórakor, reméljük nem este
hétkor. Itt semmi se biztos. Kihalt az iroda, ami amúgy is úgy néz ki
mintha már 10éve semmi nem üzemelne ebbe az épületbe. Semmiféle
tájékoztató tábla nem jelzi a komp indulását, érkezését, csak az
ártájékoztató jelzi hogy lehet itt valami. Egy motorosnak banántörzsből
készült táskaszerű valami van a kezébe,megállítom,mi lehet az? Igen
egy banán táska, az aljába nedves föld van, abba vannak beleállítva
furcsa dohánytövek. Ezt viszi át a komppal Timurba, mert ott ilyen nincs.
Az éjszakát elég rosszul töltöttem, mert féltem hogy a hetente egyszer
járó komp, megtelik mire reggel odaérünk. Ezért ébresztőt fújtam
4órakor, és irány a kikötő. Még mindig ugyanazok a teherautók, nem
érkezett hozzájuk csak személyautók. Nem baj az a lényeg beálltunk a
sorba. Reggel 7órakor bejött a komp, nem akkor indult mégsem, mert még
most kezdtek lerakodni, bútort,dobozokat. Jó lassan, komótosan. Egy
autó lejött ezekkel a csetreszekkel, egy autó felment megint
megrakták, amíg az vissza nem jött addig álltak és várták. Na végre
11órakkor a nagy hőségből felmehettünk a kompra, mi is és a többi autó
is. Elindult végre, jó nagy hullámok között, hintázott ám, mint az
állat. Nem éreztük valami jól magunkat. Huszonhat és félórás volt ez a
kínszenvedés,kellett is egy nap mire az agyunk és a gyomrunk vissza
állt. A kompon az emberek nagyon barátságosak voltak. Az idő elütésére
már kártyáztunk is a fedélzeten. Többen kíváncsiak voltak, és meg is
akarták tanulni a magyar kártyát. Az út végére ketten elég jól értették is.
Két sráccal elég jól össze is barátkoztunk, az egyik az rizstermelő
volt, nagyon sokat kérdezősködtünk az életéről és a termesztésről.
A másik az crosszmotoros.
Ő meghívott a családjához vendégségbe. Mindketten aranyosak,
szerencsére a rizstermelő srác vendégségbe ment, mert ha ő is meghív,
bajba lettünk volna, mert egyiküket se akartuk megsérteni,nehéz lett
volna a választás. Kupang előtt letáboroztunk egy elég népes családnál
a Bisan családnál ő a crosszmotoros. Ahogy látom négy nemzetségnek van
egy udvarba, mind különálló házba. Gyorsan egy szobát megürítettek
nekünk,és nem zavartak, nem ültek a nyakunkon, csak a Sanyi volt állandóan a középpontba.
Én addig két kiló marhából egy pörköltet készítettem tésztával és krumplival.
Hát nem mindenkinek jutott. Aki később jött elő az már nem evett
belőle. Ez ugye azért érdekes, mert itt nem így főznek. Amíg főztem
körbe is voltam vagy négy asszonnyal véve. Elfogadható ízű lett, csak
itt olyan tűzhely van amit nem lehet olyan lassúra tenni, mint a mi
tűzhelyünket, ezért nem lassan főtt, hanem nem győztem a vizet alá
önteni, zubogott. Természetes hogy nekem nem lett olyan jó, de nekik
nagyon ízlett. A paprikánál elhűltek amikor beleöntöttem, mert ők csak
a csilit ismerik. Jó későig beszélgettek. És ezentúl mi is a Bisan
famíliához tartozunk. Jó hangosan mindig fel lett téve a kérdés, kik
vagyunk mi? Bisan family!!!!!!
Reggel mi korán fent voltunk,de a család 10felé jött elő. Kiderült
hogy a Timuri vízumunk nem jó. Na akkor futás a nagykövetségre itt.
Ott meg azt mondták minden oké, jó, csak a határnál kell fizetnünk. Ma
nem megyünk tovább mert állítólag lesz első gumi. Jaj de jó lenne. De
sajnos csak álom maradt. ilyen méret nincs csak kisebb. Megjött az én
Ausztrál vízumom, de a Sanyiéra még válasz se. Így azt újra meg kell
igényelni. Írtam a Klárikának kérje meg újra. Most már biztos kifutunk
az időből. De bízunk benne hogy eddig nem volt ellenőrzésünk, ezután se
lesz. Reggel indulunk tovább, minél közelebb legyünk a határhoz, de
Timur leste-be nem akarunk addig belépni amíg meg nem jön a Sanyi
vízuma, mert azt mondják a srácok ott minden a duplája az itteni
életnek. A benzin is 300ft körül van, a szállás rettenetesen drága.
Igaz kaptunk egy családhoz meghívást, de nem szeretünk meghívásokra
menni. Mivel nem értjük egymást, nagyon nehéz a kommunikálás. Most a
Sanyi elmegy vesz egy két dolgot, mert itt elég nagy áruház van, és
hátha lesz benne tészta, WC, papír, meg egy két apróság. Nem akar menni
a netünk itt se. Már két hete nem tudunk neten intézni semmit, meg az
otthoniakkal se beszélni. Reménykedünk benne a következő kisvárosba
Atambuába jó lesz a net. Ha a Sanyi bejön az udvarról, ahol
beszélgetnek pisilni, 3perc és már kiabálnak neki hol van. Bisan Alex,
hol vagy? Élvezi is a helyzetet. Reggel elindultunk Atambuába,az út
elég jó,de Kupangtól benzinkút nem volt 230km-en keresztül. Még jó
hogy tankoltunk 15litert.Így is az útszélén árusítóktól kellett venni
pár litert , mert már a benzinszivattyú zörgött. Nagyon szép lávakő
hegybe botlottunk,ami egybe Mária kegyhely is. Timur úgy látszik tiszta
keresztény, elvétve van más vallás is.
Itt csak akkor tudjuk hogy melyik városba vagyunk, ha keresünk egy
hivatali épületet és megnézzük a tábláját hogy mi van ráírva, és ott
mindig írják a város nevet. Így tudtuk meg most is hogy megérkeztünk,
Atambuába. Több szállást megnéztünk, de árba egy se felelt meg,elég
sokára találtunk megfelelőt.
De itt se működött rendesen az internet. Csak a skype megy. Megjött az
értesítés, megkapta a Sanyi is az Ausztrál vízumot. Na akkor a hajó,
és a mosás van hátra, meg az a 250km út, ami a többi motoros szerint
olyan mintha aknákat dobáltak volna le, és azok helyén ott a
tölcsér. Előre próbáltunk neten érdeklődni a hajó indulásáról, de nem
lehet. Nincs a cégnek honlapja. Személyesen kell oda menni, de heti
1xmegy a hajó, de melyik nap? Ezt csak helybe tudjuk meg, de Dilibe a
hajó indulása előtti két nap szerettünk volna menni, az árak miatt, és
hogy lemossuk a követelménynek megfelelően. Így kénytelenek vagyunk
hajnalba indulni. Reméljük minden simán megy. De a többi motoros
írását olvasva volt akinek szerencséje volt, és 2hét alatt sikerült,
de volt akinek 3,5hétbe tellett. Imádkozzatok hogy a mi kis
pincebogarunk mindenkinek tetsszen, és Dilitől Darwinig egy hét alatt
kész legyen minden. A hajózás is, a papírmunka is,és vágtathassunk
utunkon tovább. Na megérkeztünk a határhoz. Nagyon szép épület előtt
keresgélünk, kutatunk, de nincs senki. Végre előkerült egy ember,azt
mondja menjünk amíg konténereket nem látunk, az lesz a vám. Ezek úgy
látszik nem érzik jól magukat épületbe, csak konténerbe.
Másfél óra várakozás után, mert ugye 8-kor nyit,de inkább
később,integettek kiabáltak, menjünk a középső épületbe,Fél óra
papírmunka után,menjünk a vámra, majd másik konténerbe fizetni. Az őr a
salakon ránk szólt, nem jó helyen állunk, nem ez a parkoló. Akkor
melyik?vagy hol? Hát álljunk 2métert előrébb.
Kifizettük a 60dollárt,és várni kellett egy másik konténernél arra
hogy a carnetet is lebélyegezzék. de az ember elment aki ezt csinálja.
Egy darabig várt a Sanyi kint, de végül bement, és elkezdte
folyamatosan nézni és mosolygott az ügyintézőre. Végül a pasi
csapkodott mérges lett,gondolom hozzá van szokva hogy a fehérek
idegesek,és ez a fordulat meglepte. Megkérdezte a Sanyit hol kell
lebélyegezni,mert ez nem az ő asztala. Majd a másik konténerhez kellett
menni, ott is várakozás, majd kijön egy tiszt kifújja az orrát,
kicsapja,megakarja fogni a velót,ezzel a kézzel, na,na, azt már
nem.!Hát hétfőn megérkeztünk Dilibe,azt nem mondom hogy olyan
rettenetes volt az út mint Indiába, de nagyon közeledett hozzá. Akkora
por van, hogy amiket kimostam mindent ujra kezdhetek. Érdekes, nekem
tetszik, kunyhók előtt haladunk.
Sajnos a hajó holnap indul, így nem lesz időnk lemosni, és
megtakarítani a velót. A következő hajó 16án megy. A szállások
50dollártól kezdődnek, a Troy logisztic cég vezetője felajánlotta
aludjunk a konténerbe, napi 5dollárért, el is fogadtuk volna, de
nagyon vizes volt belül. Szerencsénkre Kaptunk egy vezetőt——-,aki
átvitt minket a toll logisztikára, mert ők intézik az Ausztrál oldalon
a konténer sorsát. Így összebarátkoztunk vele, és felajánlotta ha jó
nekünk az ő családjánál,egy szobát megürítenek, és ott 10dollárért
lakhatunk amíg nem kell mennünk. Persze hogy el is fogadtuk. Az
egyetlen direkt járatot a Perkins cég végzi. Egy nap kell a pihenésre,
egy a bevásárlásra, mert olyan 3km-re lakunk a központtól. Négy nap
kell a mosásra. Egy nap pedig a papirmunka. Miért is ne húzzam ki magam
a nehéz munkából, kaptam egy négynapos hasmenést,a cukrom is egekbe
felment, Sanyi se érzi hű de jól magát, de én még a lábamon se tudok
megállni,elmentünk orvoshoz,adott infúziót, hiába mondtam hogy három
napja egy falatot se ettem,de inni ittam .A vérnyomásom 180,Ma se érzem
valami jól magam, de pótolom a vitamint amit elveszítettem, bízok
benne hogy ez így jó lesz. Csináltattunk egy teljes vérképet, de
minden tökéletes. Szegény Sanyi egyedül szedi szét a velót, és egyedül
kell patyolat tisztára mosnia. A mosás 100dollár ennél a cégnél, de a
másiknál a duplája. Szerte szét kell szednie a velót mert a
legrejtettebb helyre nyúl be a vámos, és ott nézi meg az ujját, és ha
picit poros, már dobja vissza jobbik esetbe mosásra, ami ugye piszok
drága,vagy visszaküldi a hajóval, ami megint drága. Úgy kell kinéznie,
mintha új lenne. Hála istennek hogy ennél a családnál szálltunk meg.
Patyolat tiszták, nincs büdös,egy kis utcába van, és így nincs por
se. Van mosógép, hűtő. Nagyon kedvesek aranyosak. A kórházba is ők vittek
be, mert ugye a veló már a telephelyen szét van szedve. De szerencsére
bekamerázott a telep. Béreltünk egy motort, de nem bírtam ráülni, még
megtartani se magam. Az 4-dik nap délutánra jobban lettem,rájöttem a
víztől van a bajom. Ha ittam egy kortyot futottam, ha tudtam. Pedig
záró kupakos áruházi vizet veszünk. Most már ezt is felfőzöm. Elmentünk
a bankba pénzt váltani, de ekkora tömegbe, ha éhen halok se állok be!!
Mi is azt mondhatjuk amit a Marcin mondott, nem szeretem
ország!!!!Pedig nagyon aranyos a Troy logisztikának a főnöke,
rengeteget segít, igaz már negyedjére mosassa le a velót, és még
mindig talál benne hibát. De csak nekünk segít ezzel, mert nem
Ausztráliából fogják így visszaküldeni. Ő tudja mit kell megnézni,
mert ő is 4évig az Ausztrál oldalon customos volt. Holnap mennénk végre
a konténert intézni a Trollhoz, erre nem marathon futás van, és az utak
lezárva. mehetünk jó pár km-t gyalog az irodáig. Ülünk a net kávézóba,
egyszer csak megáll egy motor a veló mellett, ez nem is érdekes. Bejön
a férfi,megszólal magyarok vagytok? Velorexel? Nagyon megörültünk
egymásnak, ő 4éve van kint itt, Kakuk Györgynek hívják, ENS nagykövet,
meghívott hozzájuk. Lehet elmegyünk. Elég kedvesnek tűnt.
Este elköszöntünk a Zolitól és a Klárikától, de azért a Klárika képes
volt hajnalba még felkelni hogy még egyszer elköszönjünk. Ő egy
tündérke. Írt is a veló ajtajára búcsúzóul. Olyan csodálatos utunk
legyen, mint amilyen emberek mi vagyunk. Köszike, nagyon jó kívánság.
Korán reggel indulunk Padang Bay-ba, mert a komp állítólag naponta
egyszer megy Lombokra. Az pedig reggel hétóra harminc. Mivel már a
kompállomást egy héttel hamarabb megkerestük,mert a közeli
szigetvilágot akartuk még beütemezni, mielőtt még elmegyünk Baliról.
De nem így jött össze, mivel ugye mint már írtam a veló vízuma lejár
hetedikén. Időbe meg is érkeztünk a kompállomásra,csak egy baj van,
nem motornak akarják venni a velót hanem autónak. Az pedig pénzbe nem
mindegy, mert ha motor, akkor 220.000rupia, ha autó akkor
600.000rupia.Végül elhitte hogy motor, mert a robogóra vettünk
sisakot, azt elhoztuk, mert Timorba bérelnünk kell ujra robogót, és a
sisakot a hátuljára felkötöttük, így elhitte.Hát nem vagyunk mi
bankautomaták! Ez az út Lombokig négy óra lesz a komppal. De mivel
keveset aludtunk az éjjel, így alszunk egyet, az belefér a négy órába.
A komp kötelét mikor kötötték el,egy őrültet láttam bukósisakba
pecázott. Ezek az emberek észre se veszik a meleget.
Nagyon nagy ez a komp, így szerencsére nem dobálja a tenger. Szigetek a
tengerről nézve.
Fél egyre meg is érkeztünk a kikötőbe Mataram-ba.
Húzzunk bele, legalább a Kayangan-i kikötőig jussunk el,ott majd
lesátrazunk, és reggel indulunk át Labuhan Tano-ba..Nem tudunk
nézelődni, mert sajna nincs rá idő,ezért nem is megyünk be a hegyekbe.
A legrövidebb úton ami olyan 60km, pucolunk. Így látványba nem volt
részünk ezen a részen. Nagyon jó időt futottunk, mert nem volt tul
rossz az út,délután négyre már a kompállomásnál voltunk. Na most
sátrazzunk, vagy kompozzunk, mert egy óra múlva indul a komp, mert itt
24órába közlekedik, mire átérünk a túlpartra korom sötét lesz. Nem
látunk a tengeren a sötét miatt. De mivel sietünk,természetes hogy
menjünk,itt is jött a vita, hogy motor, vagy autó. mert ha motor akkor
80.000rupia, ha autó, akkor 340.000 rupia. De végül is elfogadták hogy
motor. Kérdezték harley? Az hát, hiába mondjuk hogy velorex, nem
értik. Na ez az út Labuhan Tano-ig két óra. De elég is volt,mert olyan
kétméteres kilengése volt a kompnak a hullámokba. Na mindegy kibírtuk.
Hát ha a másik komp öreg volt és ocsmány, akkor erre nincs szó hogy ez
milyen. Sanyi mondogatta is, ez csupa rozsda, hogy vannak a varratok
rajta,de nem kell félni, azért nem esik szét. Na nekem ez elég is
volt. Ha nem nézegeti, észre se veszem és nyugodtan ülök. De így!
Még, kakast is hoztak a fedélzetre. Viadalról jöttek, az ürge
szivaccsal a csap alatt mosta le a szerencsétlenről a vért,és a
sérüléseket. Elengedte utána, ott sétált a fedélzeten, még oda is
szart. De nem takarította fel utána. Ez alatt a csap alatt mosakodtak
az emberek, a meleg miatt, és ittak belőle.
A gyomrom az nem volt a legtökéletesebb,még szerencse hogy kompolás
előtt ettünk. A Sanyi azért elpálinkázott a kakasosokkal.
Nagyon sötétbe este hétórakor érkeztünk meg.
Ilyen sötétbe nem találtunk sátrazásra alkalmas helyet,mert egyik
oldalt a tenger, a másik meg lakott. De találtunk egy szállodának
mondott valamit, itt aludtunk. Holnap hála istennek nem lesz komp, csak
holnapután. Ez pont elég idő arra hogy kipihenjem ezt a két tengerjárót.
Reggel indulás Sape-ba, az olyan 250km,európai utakon ez semmi, de
itt!Onnan indul a következő komp Floresztre, Labuhan Bajora. Menetközbe
természetesen elfogyott a benzin. Tankolni kútnál? Az NINCS.
Az út Sumbawa északi részén haladt,ami nem volt érdekfeszítő. A
buszokon nem csak embereket, hanem rizst,de mázsaszámra,bútort, mert
költözködnek,kecskét, sőt robogót is láttunk felkötve.
De mikor felértünk a sziget keleti oldalába a hegyekbe,onnantól a táj
érdekesebbre fordult. Hegyek, tenger, rizsteraszok. Néha, néha
rettenetesen rossz volt az út,de azért nagyon jól haladtunk.
Mivel hol esőbe, hol napsütésbe mentünk, ezért csodálatos szivárványt
is láttunk. A hegy lábánál ért véget, így keresztül is mentünk alatta.
Estére meg is érkeztünk Sape-ba.
A komp reggel indul 9-kor.Kb.8-9órát tart az út. Reméljük nyugodt lesz
a tenger. A kompkikötőbe találkoztunk egy cseh párral,hátizsákkal
8hónapja túráznak. Természetes hogy kikerekedett a szemük a veló
láttán. Nagyon aranyosak. Meséltünk mi is, ők is.
Hát a reggel 9órás indulásból 11óra lett, mert egy teherautó a
rakományával nem fért be az öt méter magas fedélzetre, ki kellett
tolatnia és ujra rakni a rakományt, és úgy állt be. De hogy utána még
egy órát mért vártunk azt nem tudjuk. Mondom a tisztnek, állj ide
mellém,nem csak mondom mutatom is. Sőt mutatom hogy fényképet
csinálnék rólad. Még arrébb megy egy métert. Elkapom a karját
odahúzom, tiltakozik, de egy kis idő után megérti mit akarok.
Ha az úton kérdezed a várost, hol van? Rögtön mondja hogy nem tudja,
vagy mutogat összevissza, de ha elismétled neki 6x8x akkor néha leesik
nekik. Na végre 11-kor elindultunk.
Érdekes ez a komp a nagy hullámok ellenére is simán ment. A kiékelt
teherautók rakománya, meg a kerekei mozogtak csak. Féltem is hogy a mi
kis pincebogarunkat nehogy összenyomják. Ja az úton csodálkoztunk, hogy
kerítés van mindenütt, holott már kerítést Törökország óta nem
láttunk. Na a hajón megértettük. Mindenki aki bevásárolt zsákokkal,
szatyrokkal, a komp fedélzetére nem vitte fel, lent maradt a
raktérbe. Gondolom ez szabályzat lehet. Na a suhanc gyerekek 6-8-an
csapatba álltak és folyamatosan a dzsekijüket megrakva gyümölcsökkel
jöttek, és a szemem láttára ették, a más nehéz verejtékkel megkeresett
pénzecskéből vett áruját. Amiért ő súly után is biztos fizetett hogy a
komp a túlpartra vigye. Félúton, volt egy nagy zsák amit teljesen
üresre ettek. Szegény gazdája kereshette az áruját. És nem semmi egy
napot kompozni oda, és egy napot vissza, a semmiért. Összebarátkoztunk
egy helybéli sráccal Nínóval. Nagyon kedves, még meg is hívott
bennünket az otthonába, de az északon van, így nem fogadtuk el, mert
ugye most kitérőt nem tehetünk.
Az unalmukat a sofőrök hogy elüssék, kártyáztak a teherautók alatt.
Engem is hívtak, de csak nézőnek álltam be. Túl profik voltak és
pénzbe játszottak.
Hogy mekkora nagy a Komodói sziget!
Sajnáljuk hogy nincs rá idő megnézni a sárkányokat, kígyókat az
élőhelyükön. a kompon ért ujra a napnyugta bennünket.
Koromsötétbe értünk be Labuhan Bajo-ba.
A Zsanettiéknál volt egy könyv Indonéziáról, abba olcsó szállást
kerestünk, majd élőbe is megtaláltuk. Itt is vannak fukszos drága
szállások. Ebbe a sötétbe nem keresünk táborozásra alkalmas helyet. Jó
későig beszélgettek a Sanyiék, én meg addig skypeoztam, mivel csehül
nem tudok. Korán reggel 5órakor arra ébredtünk szokáshoz méltóan, hogy
hangszóróból az imám ordított 20percen keresztül. Na ez nem
hiányzott. Indulunk is tovább,Ende/re. Állítólag onnan indul a komp
csütörtökön. Ma vasárnap van,De az utakat nem tudjuk milyenek, és a
hegyekbe főleg tudjuk hogy rettenetesek szoktak lenni. Ende-ig 350km
van. Megpróbáljuk ma megtenni az utat,de ha nagyon szép lesz, akkor
majd reggel folytatjuk. Pont ezért tábláztuk be az utat 3-rom
napra. Késő este meg is érkeztünk Endére, voltak nagyon szép helyek, de
így is belefért estig.
A fákról a termést,mint nálunk a gólyafost,leszedik az udvaron
megszárítják, és ezt főzésnél használják, gondolom mint mi a babot.
Öltözékük.
A piac. Ahol nagy sikítozással és miszterezéssel üdvözölnek.
Keresünk megint szállást,alszunk egyet és reggel megkeressük a
kompállomást. Az elképzelés jó volt, de már reggel a kávénál
megakadtunk. Szerettem volna a Sanyinak milka kávét vinni ébredésre,de
nem találták a hűtő kulcsát a szállóba. Na nem baj, átmegyek a másik
szállodába ott biztos lesz. Ott meg vártam, vártam, de senki nem jött
elő. Na nem baj,nem messze van egy bolt, ott biztos kapok. Nyitva
volt,de csak egy üveg narancs üdítőjük volt, az is meleg. Így elvittem
ezt a Sanyinak, üres kézzel mégse menjek. Kérdezősködtünk a kompállomás
után, de senki nem tud semmit. Még azt se hogy van itt a kikötőbe komp,
vagy nincs. Olvastuk az angol srác, a Marcin oldalán, hogy ő is
kereste, de végül feladta. Pedig tudjuk hogy van itt komp. Na mi
könnyen nem adjuk fel, főleg hogy a második hátsó gumink kopott el, és
az utolsó hátsó gumit most raktuk fel. Nagyon jól bírta a hátsó gumi.
De az elsőket is lassan megint le kell cserélni, mert itt
rettenetesek az utak, és leradírozódott elég szépen. Így nem nagyon
tudunk szaladgálni feleslegesen. De sajnos senki, még a rendőrség se
tud semmit. Találtunk egy ipi-t ami nem kompállomás,de ott nem lehetett
elküldeni a velót. Na akkor mégis csak vissza kell mennünk Bajawára,
ami 100km, mert állítólag onnan indul. De mi ezt nem nagyon hisszük
el,mert csak állítólag tudják. Térképet nem lehet kapni, így csak a mi
sématérképünk alapján tájékozódunk. Ugye ez a szar gps se jó, néha,
néha, 3percre bekapcsol. Egy 30-40km után megszomjaztunk,megálltunk
inni egy bolt előtt, érdeklődők körbe fogtak,így egy rendőr is oda
jött nézelődni. Talán ő adta a legjobb felvilágosítást, legalább is
reméljük. Még az interneten is keresgéltünk.
Menjünk Aimere-be állítólag onnan indul a komp. Hát ebbe csak az a
rettenetes hogy senki nem tud semmit,még a komp állomást se. És nem úgy
van hogy mész a tengerparton, és majd megtalálod. Itt vagy szakadék
van az út és a part között, vagy be van népesedve bambuszházakkal, és
gyalog ösvény vezet valahol le a dzsungelbe, a parthoz. Na majd lesz
valahogy. Felmegyünk a hegyekbe, újra vissza Ende-re, onnan tovább
Kelimutura, na ezeket a házakat vártam.
A másik fajta személy szállító eszköz, aminek a tetején nem tudom hogy
kapaszkodnak, de integetnek is róla.
Megkeressük Kelimutu nemzeti parkot, és megnézzük a hegy tetején a
három tavat .Felhők között haladunk újra.
Minden öt km-be szakad az eső, de ezt jobban elviseljük mint a
meleget. A sárvédő nélküli kerék veri fel a sarat, úgy nézek ki mint a
pulykatojás,de szerencsére sűrűn van patak,vízesés így megtudok
mosakodni. A táj az nagyon szép.
Keresünk szállást, mert mire megleltük a nemzeti parkot 3-rom óra
lett, felhők között van, így elég gyorsan sötétnek tűnik az idő. Az
emberek továbra is örvendeznek,és próbálják megállítani a velót. De hát
próbálkozni mindig lehet, meg kell is.
A tekintetekből ki lehet olvasni,mi ez? majd oltári hahota,
/nyerítés/.de mindenki oldalán , a kezébe ott van a macseta, még az
iskolás kezébe is, csak neki nem a szabja szerű macseta, hanem olyan
mint a sarló, csak nem görbe a vége annyira.
Keresünk szállást, minden elég drága volt szerencsére, így tovább
keresgéltünk. Találtunk bambusz kunyhókat, mellettünk folyik a patak,
ők főznek, az udvaron kapirgáló tyúktojásból gyorsan kértünk egy
omlettet. Itt letelepedünk két napra. Igaz messze vagyunk az
állítólagos falutól, bank az 60km-re van,pénzünk az alig van. Még
ilyen eldugott helyen, és IQ huszárok között nem voltunk. De tényleg
eldugott hely, az egész falu, főleg ez a tanya. De tényleg jó lesz mert
ez a való élet itt. Csak ne lennénk rájuk utalva, hogy rossz a
tűzhelyünk. Nincs víz, lesz e víz? Igen lesz, mindjárt. Várok, várok,
már lemennék a patakra, de akkora bokrok, magas és sűrű növényzetbe
kell oda menni, inkább feladom. Na lett víz!!! Most meg elment az áram.
náluk van a mi bunginkba nincs. Már nem szólok, inkább előveszem a
lámpát. Rengeteg a szúnyog, de nagyon jól megoldották,hálót engedtek le
az ágy mellé. Jót aludtunk, reggel borjú bőgésre ébredtünk, alattunk az
üllőn ültek a tyúkok, a kakas ébresztőt fujt. Nagyon jó, jó!!!!Reggelit
kérünk e? Igen. Kijött lecserélte az asztalterítőt vagy 20percen
keresztül, és újra megkérdezte kérünk e reggelit? Igen kérünk, de már
nagyon bántuk, mert eltelt vagy félóra mire hozta, és mi azért keltünk
korán hogy napfelkeltébe nézzük meg a tavakat. Na mindegy. Kb. hét óra
körül megérkeztünk a Kelimutu parkhoz,a belépő potom 50.000rupia volt.
Nem is tudom miből tartják fent ezt a parkot.
A tavak gyönyörűek. A két kék tó olyan mint a türkiz olyan kék. A
mélysége 127méter,5,5kateszteri holdon fekszik. A fekete tó, meg olyan
forró, hogy csak úgy gőzöl.
A látvány magáért beszél. Az erdő olyan szép!!! Tele páfrány fákkal,és felhőkkel.
Alig tudtunk szakítani a velónak egy marharépát,/margarétát/.Bele is
tettük az ablakba megérdemli.
Kívül itt is nagyon szépek a szállók, mint Indiába, de belül ugyan ugy
rohad, meg mocskos. Rengeteg a hangya is. Mindenünk ha valahol
megállunk tele hangyával.
Templomot is láttunk az út szélén.
Ez a nép itt keresztény. Még lakó tradicionális házakat is fedeztünk
fel bentebb az útról.
Tovább haladnánk, de nem lehet, mert egy keresztbe tett bambusz állja
utunkat. Stop! Az úton kőomlás volt a sok eső miatt, és bontják a
hegyet,pajszerrel, kalapáccsal ,csákánnyal, a tetejéről.
Ebédelni mentünk, de minek? Kértünk sült csirkét, kihoztak egy
15dkg-os egész kiscsirkét, amin még a feje is ki volt sütve. Hát nem
volt valami guszta. A falra felnéztünk, volt fent egy kép, az utolsó
vacsora. Na ez kell nekünk.
Na reggel vissza megyünk,Aimere-be, reméljük jó lesz a tipp, hogy
onnan indul a komp Timurba.
Nem tudunk betelni az Indonéziára legjellemzőbb dolgoktól,főleg a
faragásoktól és a bambusztól.
Majd álomszép rizsföldeken vezet utunk újra, és újra. Egyik ilyen
rizsföld szélén, fából és rizsszalmából készítettek kunyhókat, amibe
teákat és szendvicseket lehet fogyasztani. Egy kicsit kényelmesebben nézegessük a látványt,
amivel nehéz betelni, betértünk ide. Mielőtt belépsz egy zászlócska van
fejmagasságába feltűzve.
Most már csak ismételni tudom magamat, újra a fejükön vitt díszes
kompozíciós asszonyokkal és lányokkal találkoztunk, akik a ceremóniára
mentek. Itt a hét minden napján van valamilyen ceremónia.
A reggelt is úgy kezdik, az estét úgy fejezik be, hogy friss
virágkosárkákat készítenek, azt a bejárati ajtóba és a szentek ölébe,
kezébe teszik. friss banánlevélbe egy csipet rizst és egy virágot, rajta keresztbe tett
meggyújtott füstölő. Ha ezeket a dolgokat Magyarországon csinálnánk,
egyből boszorkánysággal lennénk megvádolva. Pedig ennek nagyon ünnepi
hangulata van. A nép ezekkel a ceremóniákkal esténként összejár,
beszélgetnek. Nagyon összetartó emberek. Még a pici 4-5éves is tudja a menetét a
ceremóniáknak. Ugyanúgy viszi a kosarakat, mint a felnőttek. És nem
azért mert muszáj, hanem szívesen, szívvel lélekkel.
Ma még kihasználjuk a motor előnyét, így úttalan utakon megyünk,
mindig valami uj felfedezés öröméért. Mandarin ligetbe tévedtünk,
nagyon finom az íze. A nagy meleg miatt el is álmosodtunk. Lefeküdtünk, de nagyon szúrós volt a fű.
Így újabb pihenőhely keresésére szántuk magunkat. Egy templomba
nagyon jó hűvös van és csend.
Holnap elővesszük a velót,itt minden megvan.
Hegyek,szerpentin,tó,tenger, gyönyörű növények.
Az úton előttünk kakasviadal folyik.
Úgy látszik a veló olyan mint a csiriz, ragadnak rá.
Estére úgy döntöttünk, átmegyünk a hegyen újra Lovinába, és a hot
springen megáztatjuk még egyszer magunkat. De akkor szállás kell. Az
itt van bőven. De mivel a fürdő a dzsungelbe van,ezért mellette keresünk szállást. Nagyon
drágának tűnt a mellette levő szállás, de Sanyi bízott a tehetségébe,
hogy le tudja alkudni. És így is történt. A felénél is kevesebbre alkudta le.
Ébredés után még egyet úsztunk, és masszíroztattuk a sárkány szájából
kiömlő vízzel magunkat. Indulás a jó szerpentines úton vissza a
szállásunkra Kutába. Nagyon jól működik a gépsárkány, mint ahogy a műszerek mutatják is.
A Timur-i vízumunk reggel lesz kész. Utána megigényeljük az Ausztrált
is. Hát a vízum nem készült el, mert nincs repjegyünk amivel elhagyjuk
Timurt. De hát mi mondtuk hogy motorral megyünk, és nem tudjuk mikor találunk neki hajót
ami elviszi újra tőlünk. De akkor kell banki igazolás hogy van
pénzünk. Az van, de nem mondtuk hogy indulásunk előtti. De elfogadta, holnap mehetünk a
vízumért, amit majd az ő általa mondott határátkelőnél kell kifizetni.
Tényleg másnap kész is lett a vízum. Gyorsan Sanyi elment a Klárikával az ausztrál
nagykövetségre, hátha sikerül a vízum. De hiába volt a Klárika angol
perfekt tudása, itt gépként dolgoznak az emberek. Nem tud felvilágosítást adni!, nem mehetünk be a
követhez!,nézzünk az interneten utána, és azokat adjuk le. Teljes
angol fordítással útiterv,a személyes adat, 3hónapnál nem régebbi bankszámla, azon
megfelelő összeg. A fordító csak, fordító iroda lehet. Hát Klárika
feltette nekik a kérdéseket az interneten. Reméljük engedékenyebbek lesznek. Na beütött
a krakk, Jakartába elütötték a dátumot,nem 24-ig hanem 7-ig van
vízumja a velónak. Akkor azonnal indulás,nem lesz idő nézegetésre, mert 2000 km van
előttünk, és csak naponta egyszer megy a komp minden szigeten. Ha
elkéssük, és ami itt természetes nem mindenütt van jó út, és dugók vannak,akkor bajba
leszünk. De bízzunk a jó szerencsénkbe, csak azt sajnáljuk hogy erre a
részre mi egy hónapot szántunk a nézelődésre, és ebből nem lesz semmi, csak a
rohanás. Nagyon szép Bali, de a bürokrácia az rettenetes. Minden
holnap, vagy öt nap múlva, és akkor ha nem jó, kezdődik elölről a holnap, vagy az öt nap.
A reggelt a tengerparton kezdjük, Bali délnyugati részén.
Rettenetesen meleg van, ezért az újabb felégéstől félünk, inkább
hazamegyünk főzni. Este megnézzük a tűztáncot, a Tanah Lot templom
parkjába, így messze nem mehetünk el. A tűztánc egy regét mesél el, a
szem és a kézmozgásuk segítségével.
A három táncos lány akik az istennőket játszották, a férfiak pedig az
őket védelmező alattvalókat,olyan élethűen adták elő a táncot, hogy
szöveggel se lehetett volna jobban megérteni. Innen motorral Kutára,
hazamentünk. Másnap a Sanyi minden áron pecázni akart. Csak fogok
valamit, aztán visszaengedem jelszóval. Na jó menjünk. A hegyek között
nagyon sok patak van, de az egyikhez nehéz lemenni mert meredek, a
másikat nagyon benőtte a burjáng,és így haladtunk egyre feljebb, és
feljebb. Nem mintha bántuk volna, mert egyre hűsebb lett. Végül egy
elég nagy sodrásu pataknál állapodtunk meg. Ebbe 50méteren belül,
legalább hat kísér csordogált? inkább ömlött. Később kiderült, az
ilyen patakocskákhoz jönnek le a teherautósok, és a helyi lakosok
fürödni. Míg mi itt voltunk azalatt az idő alatt is több ember fürdött,
egy-egy beugróba. Általában ha híd is van ezeken a patakokon, akkor a
híd egyik oldalán a nők, a másik oldalán a férfiak fürödnek. Mi is
nekivetkőztünk, és pecázgattunk. De fogás az nem volt.
Mint már említettem, egy Magyar srácnál a Zolinál, vettünk ki egy
szobát. Ő ajánlotta menjünk el Lovinába, északra. Itt delfinek vannak.
Meg a Hotspring. Hát ez egy nagyon nagy csoda. A vulkán által
felmelegített termálvízbe nem csak úszkálni lehet, hanem olyan erővel
ömlik le a víz a medencébe hogy egy erősebb masszásnak megfelel. Na én
alatta is álltam amíg nem lettek sokan akik arra vártak hogy a három
zuhatagból egy legyen csak szabad. A víz íze meg olyan, mint a szóda
víz, csak szénsav nélkül. Ennek is a parkja,!! az egy álom.
Reggel hatra beszéltük meg a hajóssal, hogy napfelkeltekor jönnek a
delfinek, és megnézzük. Na a Sanyi akkora lázba volt, hogy reggel nem
is kellett kétszer szólni hogy ébresztő, egyből talpon volt. De sajnos
mi arra gondoltunk egy két hajó lesz kint delfint nézni, helyette amit
mi megszámoltunk az 18volt.Nem látszott, de szerintünk azért ez biztos
zavarja a delfineket. El is jöttünk egy félórán belül nem zavarjuk
őket, legalább mi, ne. Nagyon aranyosak és gyorsak voltak a
picinyeikkel. Olyan csavart ugrásokkal ugráltak a vízbe, hogy élvezet
volt nézni. Sanyi szeretett volna egyet úszni velük, de nem engedte a
hajós, mert ritkán, de láttak már fehér és fekete cápát is erre. Azért
kifelé jövet megállt, egy korallzátonyos terület felett, nagyon szép.
Jó lett volna még két napot maradni, de a vízum kérelmet le kell adni
a Timuri konzulátuson, mert ma lett kész az Indonéz vízum hosszabbítás
is. A jövő héten tovább megyünk a szigetekre. Hazafelé rizsföldeken vezetett keresztül az út.
Ma is ismerkedünk Balival, főleg a hegyek felé. A hegyi embereknek
egész más az arcuk, de a babák gyönyörűek.
A hegyekbe azért a hagyományokat jobban őrzik. Itt minden este
zenélnek. a zene szerszámok mindig ott maradnak az utcán a nyitott
terembe ahol este még zenéltek. Olyan hévvel és jó kedvel játszanak, hogy jó nézni őket.
A hegyekbe készítik a hajókat is, egy fából.
Az út továbbra is gyönyörű,itt főleg nőket látok dolgozni.
Ez is egy gyönyörű faragásos kapu, utcaajtó, faliképekkel ellátott
jobb módú ház.
Újra bazársorra akadtunk,ahol nem csak árulják,hanem ott készítik a
faragott képeket, szobrokat, díszítő motívumokat.
Bambuszgyökérből álomszép faragványok készülnek.
A soron készítik a dobokat is. Kőfaragványokat, szobrokat, lámpákat már
a városba is faragnak.
Megnézzük az elefánt barlangot is. Ez csak egy 10méter hosszú kézzel
vájt barlang. De itt is van vízköpő, ami itt egy-egy szobor. A
szabadtéren tanítják a Balinéz táncos utánpótlást. Nagyon ügyesek a
kislányok. A kéz, az arc, a száj, a fejmozgásuk annyira kifejező.
A barlang parkja gyönyörű,szarong nélkül nem lehet belépni. Mindenütt
szentéjek. A patakba bedőlt templomot is megőrzik, ezt a kemény követ
amiből a templom fala készült elég volt megfaragni.
Nagyon sok busz, motor, személyautó ment előttünk. hova mehetnek?Díszes
ruhákba,a hajukba úgy a férfiaknak mint a nőknek, virág van tűzve.
csodálatosabbnál, csodálatosabb csipke, selyem öltözékekbe vannak. Egy
30km után kiderült, a Besakih templom együtteshez mentek.
Minden évbe 20napos ünnep van ennél a templomnál. De mikor ezt a
templomot látogatják meg, ennek a környékén 50 templom van, amit ugyan
így felkeresnek, és virágkosarat tesznek rá, ceremónia közbe. Ennek a
templomnak három fő temploma van. Mindegyik külön istenségeknek
állítva. Külön színekkel esernyőkkel díszítve. A sárga az shíva
templom, itt a magasabb pozíciót betöltő emberek imádkoznak, és nekik
folyik a ceremónia. A következő templom a piros színekkel, esernyőkkel
ellátott templom . Itt folyik a ceremónia a hivatalnokoknak,és itt
imádkoznak a volt királyi család testvéréért. A harmadik templom az a
fekete színbe öltöztetett rész,itt imádkoznak a farmerek.
Mind a két templomnál, ahol a magasabb pozícióba levő embereknek van
a ceremónia, ott 15-20 embernek adnak áldást egyszerre. A többi addig
várja a sorát, türelemmel. A farmar templomnál nagyon sok ember kapja
egyszerre, gondolom azért mert ők vannak a legtöbben. Naponta
ötszázezer ember fordul meg itt. A pici babáktól, az öregig mindenki
díszbe öltözve.
Mivel otthon húsvét van,ezért a Sanyi nagy meglepetésünkre, csalafinta
módon kicsalt az udvarra és vízzel meglocsolt bennünket. Zoli követte a példáját, csak ő slaggal.
Itt nem kell megszárítkozni mert nagy a hőség, ezért azonnal utánna
motorra ültünk és irány a Tanah Lot templom.
Apályba érkeztünk, így a visszahúzódott tenger után bőséges élővilág maradt a kövek között.
Vártuk a naplementét hogy a templomot annak a fényébe láthassuk, de
sajna jött egy nagy felhő ami eltakarta a napot. Nem baj, így is nagyon szép ez a templom.
Ma már csak a jól megérdemelt pihenés vár bennünket.
Reggel irány a hegyek, ott legalább hűvös van. Egy olyan bolt előtt
haladtunk el amibe minden volt,még kovácsolt kapák, kések,bárdok
sarlók, macseták is. Emellett nem lehet elmenni, meg kell állni.
Jó sokáig nézelődtünk, fogdostuk ezeket a megedzett vasakat, mig
találtunk egy nekünk megfelelő kést. Kialkudtuk az árat, keressünk
hozzá pénzt. Hát nem volt annyink, így másnap visszamentünk és
megvettük. Az eladó látta hogy a rizskalap nagyon tetszik nekem,ezért ajándékba adta.
Kávé ültetvények mellett haladunk. Mellénk áll egy motoros,hová
megyünk? Mindig előre. Honnan jöttünk? Mivel senki nem érti hogy mi az
a Hugaria, ezért Sanyi kitalálta south Afrika. Nagyot néznek, mert ezt
tudják hol van, és kétszer még rákérdezett, south Afrika??Persze mi
kuncogunk magunkba. Még több kérdést feltesz? Mikor Sanyi mutatja,
versenyezzünk,Á nem, nem. de egyszer csak a srác meglódul, és kaján
vigyorral visszainteget hogy pá, pá. Gondolhatjátok a Sanyit ismerve
erre mi volt a válasz! Hülyültek egy darabig, majd a Kat megkérdezte,
nem e akarunk macskakávét inni. Nem köszönjük, de egy lemó teát
elfogadunk. Leállítottuk a motort, kis ösvényeken keringve lementünk az
ültetvényére, és megittunk egy fincsi lemó teát. Közbe megnéztük ahogy
nyílt tűzön tálba hogyan pörkölik a kávét. Hogyan törik össze
famozsárba a megpörköltet. Természetesen a Sanyi rögtön kávét tört, és
mikor kész volt megkérdezte a tulajt mit fizet neki a munkáért. Ebből
is lett nagy nevetés. De ne nevess, ez munka volt.
Láttuk hogy ki van téve egy tábla, vízesés. Jó 2-3km rossz út után,
félreálltunk a motorral, gyalog mentünk tovább, fel a hegyre.
Bujkáltunk a sejtelmesen egybehajló kávéfák alatt. A hegyek oldalába
nagyon sok vékony vízesés ömlött, ez is nagyon szép látvány volt. De a csúcs, a nagyfolyam volt.
A hegyről legyalogolva,találkoztunk egy turista csoporttal, akiket egy
helyi nő vezetett,megállított bennünket és kérdezte nem e akarunk több
vízesést megnézni. Mára már elég volt. Erre ő nem kéregetett hanem kért
bennünket adjunk neki munkát. Nem érdekes? Majd motorral azon a
döcögős úton leérve,már nem messze van a vízi templom,az Ulun Danu. A
táj továbbra is gyönyörű. Ha ezen a részen egy hónapon keresztül minden
nap itt mennék el, ez akkor is szép lenne.
Közbe több nekem különleges templom mellett mentünk el. Ez például a kapu őrzője.
Végre megérkeztünk a vízi templomhoz.
Már utunk során itt Balin többször találkoztunk Kettó-vel, ő egy Bali
srác, magyar a barátnője, és több magyar barátja is van. Magyar nevet
is adott magának, ő Gábor. Most is lelkes kiáltással üdvözölt bennünket
ahogy meglátott. Sziasztok magyarok!!!
Megtanulta magyarul hogy fika, mikor túrát vezet, ugye az túra, de ő
furcsán ejti ki hogy túra, így azt is megtanulta hogy turha. Kérdeztük
tőle, nem e jön Magyarországra? A válasza:Ubud közel van,ó Buda messze.
Ubud az itt egy város. Nagyon aranyos!!Elköszöntünk, mentünk a templom
kertbe megnézni a parkot. Ez egy szőrös tavirózsa.
A parkba nagyon szép tó van, abba szobrok állnak. Kiadó szobák, ezek
nem szobák hanem külön,külön álló lakosztályok. Minden ilyen kisház
alatt egy, egy kistó.
Vissza nem megyünk azon az úton amelyiken jöttünk, nem azért mert nem
lenne újra szép, de ha a hegy másik oldalán megyünk le amelyiken
állítólag nagyon rossz az út, akkor többet látunk. Hát ez gyönyörű! Két
tó egy más mellett. Ezt kár lett volna kihagyni!
Megszomjaztunk, így megálltunk egy bolt előtt inni. Nagyon jól
felszerelt bolt volt. Még sör is volt benne. Előtte vastag bambuszokból ülőke, pad.
Amúgy ilyen felhők között megyünk.
Sanyi vett magának sört, ahogy iszogatja, megjelent mellette egy
csapat majom. Na kibabrál velük. Elkezdett beszélni nekik. Gyertek ide
haverok, sörözzünk bintang sört. Adott nekik is egy kis sört,ami
bitang erős volt a majmoknak,mint ami a képen látszik is. Egy hím
vedelte be a sör harmadát, dobott is egy hátast tőle.
Pár méterrel arrébb,egy nagyon barátságos arcú
srác, leguánnal, kaméleonnal, gyümölcsevő denevérrel és kockás pitonnal
állt az út szélén, turista atrakcióként fotózás céljából.
De a denevéreknek úgy látszik unalmasak vagyunk.
Több helyen ki van írva ötvös műhely, még nem láttam munka közbe őket, megnézzük.
Mielőtt besötétedett, még egy szép Buddha templomot megnéztünk.
Tankolásnál ezt a motort láttuk meg. Elképzelni se tudom hogy rakta
fel az áruját így.
A városba beérve, újra ajtókat és ablakokat nézegettünk. Nagyon
elgondolkodtam az otthon való árusításán.
Kedvencem a bambuszból készült termékek. Ezért egy ilyen helyet kerestünk fel.
Jó időbe telt míg beteltem a látvánnyal, és a tervezgetéssel. Most már
menjünk a festő faluba. Csodálatosabbnál csodálatosabb képeket
láttunk. Volt persze közötte modern festészet is. De nekem mégis ezek a
képek tetszenek a legjobban.
Zoli egyik festő barátjához mentünk, akinél a klári is megpróbálja a
festést. Ment is neki szépen.
Megálltunk egy ezüstművesnél,szép udvara volt, de nekem a nagyon sok
áru ami polcon volt, sok-sok.
Benora-ba a yacht kikötőbe próbáltunk kompot keresni, hogy a Penida
szigetre átmenjünk. De ezt a kikötőt nem a mi pénztárcánknak
épitették. Túl előkelő ez nekünk. Nem is tudtak ajánlani kompot, csak
arra akartak rábeszélni bennünket hogy hajózzunk, és hagyjuk itt a
motort .Ezek nem tudják mit beszélnek.!
Megyünk tovább, keresünk kompállomást. Újra nagyon szép rizsültetvény
mellett haladtunk. Mivel az ültetvénynek sok víz kell, ezért a
patakokat itt vezetik el, vagy a patak mellé telepítik a rizst. Itt
például a patak vizét egy betonkádba csapolják meg, mielőtt a földek
köré folyik. Így ez a fürdőszobájuk. Itt fürdik a
család.
Kusambába értünk,érdeklődés a komp, vagy a hajón való
átszállásról. Komp az itt nincs,de a hajóba nem is tudnánk a hullámok
miatt a motort betenni. Ezek itt így rakodnak. Néha a hullám átcsap a
fejükön.
Na keresgéljünk tovább. Padang Bay-ba gyönyörű öbölre találtunk.
És ami a lényeg itt van kompkikötő, elfogadható áron. Egy nap egy komp
megy és jön a szigetről. Erről már lekéstünk, mert 11órakor elment. Na
majd valamelyik nap eljövünk, és átmegyünk a szigetre. Még Tenganan-ba
nézzük meg a művészfalut. Itt még zsupfedeles házak és a tényleges
szegényes otthonok vannak, ami egybe a műhelyük is a mestereknek.
Bambuszlevélre karcolják, majd festik a termékeiket, főleg naptárakat,
képeket. Ez a festő, karcoló szerszámuk.
A kakasok mellettük kosárral lefedve, de még azokat is beszínezik. Van
piros és sárga kakas.
Ugye a Sanyi mindent szeret kipróbálni, mivel hangszereket is
készítenek itt,ezért ő mellé ült zenélni.
Olyan csörgőket készítenek, amit mint a kosarat megfonnak,kókusszal
lefednek, csörgőnek magvakat tesznek bele.
Belépő nincs, annyit adsz amennyit szánsz. Rengeteg szőttes, amit itt
szőnek több szövőszéken. Nagyon szépek.
Az erős nap elől elkellene bújni. Nagyon jól nézett ki a vendéglő,
behúzódtunk egy teára.
Hát a főút mellett, talán nincs annyi látványosság, rámentünk egy
mellékútra. Nagyon keskeny úton haladtunk,a helyiek köszöngetése közbe.
Itt is faragtak. Itt például egy ajtókeretet. Nem csak látványos, hanem
gy ö ny örűűű!! El is gondolkodtam az otthoni árusításán. Sok kaput
ajtót ablakot láttam, de ennyire mélyen faragva nagy motívumokat, még nem.
Még vadasparkot is találtunk, igaz csak szarvas volt benne, de itt
ritka a szarvas.
Jó késő este értünk haza, meglepetésünkre egy kis nyuszi volt az
udvarba. Valahonnan ide keveredett.
Ma megkeressük Trunyan-t, ahol a halottakat nem temetik el, hanem egy
bizonyos fa alá kiteszik és a fában van egy anyag amitől a halottak
mumifikálódnak. A hegy tetején eléggé eldugott helyen van a falu.
Mindenki azt mondja hogy csak csónakkal lehet odajutni a hegy
tetejéről. Ahol van egy tó amit a hegyek körbe vesznek. A turisták
miatt nagyon felkapott hely lett. Elég sok az útvesztő. A térképek csak
sémák, ezért érdeklődünk merre van az arra.
A hegy oldalába japán bunkerek vannak.
Mindenütt, így erre is gyönyörű parkok.
Mimóza ami ha hozzá érsz becsukja a levelét, összehúzódik,nagyon
érdekes, jó vele játszani.
egy keveset, mert a hátsófelünk a keskeny robogó üléstől
elkezdett fájni. Szép komótos lépéssel közeledik felénk egy vándor. Őt
le kell fotóznom. Megkérdem szabad e? Megengedi, csak kér cigit,
amiből kivesz egyet mostanra, és még kettőt máskorra. Megkínálom a
dukkából, elfogadta azt is. Volt egy érdekes botja ami talán lehetett
vagy 50éves ha nem több, esernyő váza. Igaz az út pora nagyon
beleivódott, de akkor is látszott a szépsége .Meg kellene venni ha
egyáltalán eladná, de ha megtakarítom nem lesz már ilyen, ha így
hagyom, nem engedik be az ausztrálok. A kezén is volt egy ő általa
készített karkötő, de az is csúcs volt. Végül hagytam az öreg urat,
nem maceráltam. Elcigiztek a Sanyival egy darabig, majd folytattuk mi
is, ő is az utunkat.
Érdekes azaz számomra látványos sírra találtunk.
Nagyon meredeken, két méter széles utakon, ami eléggé kátyús volt,
haladtunk felfelé még mindig a hegyeken. Körülöttünk a pihenő vulkánnal.
Ahogy megálltunk egy magát festő művésznek tartó árus a termékét
kínálgatva kemény dollárokér árulta a képeit. Utunk során
100méterenként, ilyen képeket árusító emberekbe botlottunk.
Az érdekessége ennek az, hogy került elő a táskából egy füzetecske,
amit ha megkérdezte honnan jöttünk. kinyitott azon az oldalon ahol
például magyarok írtak be. Milyen tehetséges ő. De a többi árus is
ugyan ezeket a képeket árulta. Na jó, húzzunk. A hegy egy kiálló részén,
csodálatosan tárult elénk a falu.
Egy kisebb településen érdeklődésünkre már készenlétbe álltak
csónakok mentőmellények. Megkérdeztük az árat, mennyiért vinnének a
hajóval át a faluba,a falra mutattak azon táblán feketén fehéren fel
volt tüntetve az ár. Nekünk ez sok, alkudni kezdtünk, de nem lehetett.
Na akkor megkerüljük a hegyet és a másik oldalról biztos bejutunk. Jó
menjünk, de nincs más út csak a csónak. Mi ezt nem hittük el.
Nagyon megéheztünk, a nagy nézelődésbe el is felejtettük hogy még ma
nem ettünk. Ezen a szép tón, van egy úszó vendéglő. Lehet drága hely,
de akkor csak iszunk valamit és odébb állunk.
A vastag zsup fedél alatt egy jó nagy pókot láttam.
A tóban rengeteg pici hal úszkál amik hasonlítanak a Malayi Dr.
Fish-ekhez. Sanyi megpróbálja, hátha ezek is csipegetnek a lábáról
elhalt sejteket, de nem voltak annyira éhesek.
Az étlap megnézése után az ebédet kizártuk. Kértünk egy tojás
rántottát, az még elfogadható árban, és finom is volt.
Míg a rántottánkat elkészítették találtunk szene szerszámokat amivel
elkezdtünk hangoskodni vagy zenélni?? Sanyi még meg is nézte, hogyan
állították össze a bambuszból készült hangszereket, még jó, hogy szét
nem szedte őket.
Kajálás után tovább haladva a kitörő vulkán után így néz ki a falu.
Rájöttünk, hogy mégsem tudunk átmenni motorral, így beálltunk egy hajó
állomásra. A falra itt is ki volt téve a hivataltól ár, de ez nekünk
itt sem felelt meg. Itt próbáltunk a helyi lakosokkal alkudozni akik
fél áron át is vittek volna bennünket. Be kellett volna várni egy
másik turista csapatot, hogy többen legyünk a hajón, de másfél órás
várakozás után feladtuk. Várakozás közben az árusok nem hagytak
békénket, folyamatosan ajánlgatták termékeiket, Sanyi nagyon élvezte
az aludozásokat, aminél látszott, hogy nem is akar vásárolni semmit.
Úgy gondolta ő árusítja majd a termékeket, ezért elvette az árustól a
karkötő köteget és egy bejövő motorost kinevezett turistának és az
egész köteget eladta neki 10 Dollárért. Kiderült, hogy az árus férje
volt… Hahaha!
Eleredt az eső, így pucoltunk erről a helyről, mint köztudott
teleholdnál rengeteg ünnepség van.
Az ünnep alatt Balinéz táncokat járnak, oldalt beszélgetnek, előtte
pedig áldást osztanak.
Az ünnepségre, emberekkel tele teherautók érkeznek.
a fejükön a helyi nők, gyümölcs kosár, kajás kosár kompozíciókat
visznek.
Csodálatosan szépen vannak ezek a kompozíciók összeállítva. a nagy
hőség miatt elálmosodtunk és lefeküdtünk az út szélén.
Felébredtünk és egy pár kilóméter megtétele után Gianyarba Bonsay
kiállításba botlottunk. a bonsay-ok itt is mint másutt, szebbnél
szebbek.
Megerőszakoltuk magunkat és tovább mentünk. Előttünk egy lufit árusító
motor ment, azt vártuk, mikor fog felrepülni…, de nem akart!
Bepillantottunk egy udvarba.
Jó lenne úszni egyet, ezért lementünk a tengerhez, ahol sziklásabb
rész volt, így Sanyi tudott pipával búvárkodni. Én meg a parton
bogarásztam, ahol találtam egy gyönyörű kék rákot csigaházban.
Mivel kellően lehűltünk a tengerben, motorra ugrottunk és haladunk
tovább a szebbnél szebb tájakon. Az utak minősége egyre pocsékabb. Az
útszélén egy kisebb téren, tömeget láttunk, megnézzük mi az! Kakas
viadal volt, fogadásokkal. A kakasok lábára éles pengét kötöttek fel,
hogy nagyobb kárt tudjanak tenni egymásba. Hát ez rettenetes!
Sanyi fogadni akart, de elég nagy összegek voltak az alapok. Én pedig
elmenekültem a szörnyű látvány elől (amúgy sem engednek oda nőket).
Kellemesebb, szemnek is megnyugtatóbb látvány a hálót javító
nők.
Most nagyon melegünk van, kotrás a hegyekbe Penelukánba. Mint itt mindenütt, gyönyörű parkok mellett megyünk el. Igaz nem nehéz megalkotni, kiképezni ezalatt az éghajlat alatt a parkokat.
Nagyon szép tengerpart mellett haladunk Nusa Duánba, tényleg fehér homokos a part. A kinyúló, behajló sziklák alatt tele elhalt korálokkal.
Most megvárjuk a naplementét a parton. Nagyon sokan, köztük mi is géppel a kezünkbe lessük a tenger felett a nap bukását.
Kimegyünk a piacra, valamilyen kaját venni. Különlegesen szépek a virágszirmokat árusító standok.
A hegynek fel, újra faragványokat nézegetünk. Csodálatosabbnál, csodálatosakat. Persze itt a természet is csodákat tud művelni a gyökerekkel is.
Nem csak faragványokat néztünk, hanem egy régi álmom teljesült, amit
évek óta dédelgetek. járni Indonéziába, ahol előttem faragják a fákat.
Otthon is vannak fafaragó ismerőseim, de azok mindig engem
szórakoztatnak, faragás közbe,azt hiszik engem nem érdekel ahogy csinálják.
Ez például egy lakóház udvarral.
Az út szélén egy parkoló járműre figyeltünk fel.
Míg én újabb faragványokat nézegettem, addig a Sanyi egy pihenő székbe
kényelembe helyezte magát. Mikor felállt, jaj de kemény volt ez a szék!
Hát nem tudom egy fából készült szék, milyen legyen?
A rizsültetvények olyan zöldek, az ember a legszívesebben beleharapna.
Egyszer csak nagy kiabálást hallunk, miszter! miszter!
Megállunk,keresés nélkül ráakadtunk a macska kávé
ültetvényre. Beinvitáltak,megkínáltak a helyi Bali kávéval, a nagyon
nagyon finom lemon teával, a csípős gyömbér teával,és a gin zeng
teával. Majd utolsónak hagytuk a kapiluwak kávét, nekünk ízre nem volt
más mint a többi kávé. Ínyencnek a helyi kakaót ajánlották még, ami
olyan krémes volt, hogy még a nyelvem is csúszott.
Most már menjünk fel a hegy tetejére,nem tudunk haladni tovább, mer
utunkat állja egy nő. Bekente a homlokunkat,virágkosarat adott,és
fizetségül 600ft-ot kért. Sajnos eleredt az eső, de úgy mintha dézsából
öntenék. De nem számít, a gyönyörű kilátás kárpótol mindenért,csak ne
lenne ekkora pára.
Valamilyen ünnepségre készülnek,csodálatos ünneplőbe vannak öltözve a
nők is és a férfiak is. Az ünnepségre disznókat is vágtak, az út szélén.
A benzinkútnál sikerült lefotózni egy párt ünneplőbe. Na és a nagypapát.
Reggel motorozás közbe egy kőparkot találtunk, Sívaszoborral.
Egy kis keresgélés után az Uluwatu templomot is megtaláltuk a
tengerparton. Nagyon szép több kateszteri hold parkja van. Mire a hegyre
gyalog a kapuba kapott száriba felkaptattunk, bizony nagyon
elfáradtunk. Volt egy pihenő ahol lefeküdtünk és el is aludtunk. Arra
ébredtünk hogy a majmok nagyon ricsajoznak. Szerencsénk volt, mert
éppen mellettem ült egy, és a szemüvegemet akarta ellopni. Azért
ricsajoztak,mert egy turistának ellopták a papucsát és azon
összevesztek.
A vadvízi evezéshez,házhoz jött az autó, ami jó egy órát vitt bennünket
mire a helyszínre értünk. Itt Indonéziába tudni kell hogy nem km-be
számolnak, hanem időbe. Szóval azt hiába kérded meg hogy xy hány km,
mert azt mondják,2-3óra.A dugó miatt nincs km, hanem idő van. Evezés
előtt megteáztunk.
Majd rizsföldek mellett mentünk a vízhez. Persze Sanyi már annyira
ment volna, hogy a földek szélén levő árok tele van vízzel és már abba
evező mozdulatot csinált. A túravezető természetesen egy helyi volt.
Indulás előtt jött, hogy mit kell csinálni ha fa alá érünk, mit ha híd
alá, mit ha fennakadunk, mit ha ütközünk a hegy oldalába. Azaz mi az a
szó amit ő kiált. De ezt a vízbe is bemutatta .
Nem egy Szlovén pálya volt, de a környezet csodálatos. Minden felől a
hegyekből vízesés csordogál, vagy szó szerint ömlik le és néha ránk is
mert alatta kell átmenni.
Ha a többi csónak mellé értünk, lapáttal vertük rájuk a vizet, ők
vissza. Volt sikítás meg prüszkölés. Minden felé pálmafák,páfrányok,
banánfák lógtak be a patakba. Ezek alatt mindig gyorsan hanyatt dobtuk
magunkat. A bambusz hidak az alattuk való átkelésnél, sokszor az
orrunkat súrolták, hiába dobtuk hanyatt magunkat. Nagyon sokszor
fennakadtunk a vízből kiálló köveken, arról leevickélni. Majd jött két
négy méteres zúgó egymás után, ott ki kellett szállni, a csónakot
leeresztették és haladhattunk tovább.
Majd egy kétméteresnél simán, koppanással leereszkedtünk. Sanyi
természetesen hozta a formáját.
A túra kb. háromórás volt, zárásnak helyi finomságokkal vártak
bennünket. Majd visszavittek a szállásra.
Hozzászólások